6.rész I Don't Know

Riuzaki Pov.

Szeretem Light-ot, de ezt akkor se úszhatja meg. Jó én is voltam kira, de én nem gyilkoltam ennyire nyilvánosan, és nem ennyit. Viszont a lelkiismeretem furdal, ha ő ott bent lenne én meg itt kint és nem bírnám ki nélküle.

De most figyelnem kéne az órára, bár nincs szükségem, rá mert minden tesztem 100%-os, amin mindenki meglepődik, de hát, ha zseni vagyok.

Az óráim gyorsan elteltek. Light-nak még volt egy matekja.

Felmentem a szobánkba, és azon kezdtem el gondolkozni, hogy hol lehet a halál lista.

Sok keresgélés és agyalás után, ráakadtam a fiók alján egy lyukra, amibe bele dugtam egy ceruzát, és feltoltam. Egy rejtett fiókban találtam rá az ádáz füzetre.  

- Okos vagy Light!  De velem nem számoltál – mosolyodtam el és kivettem a tárgyat. Ahogy gondoltam azonnal megjelent Light halálistene.

- Szia – köszöntem rá.

- Nem ér ám turkálni más dolgai között – mordult rám, de nem is válaszolt a köszönésemre.

- Én Riuzaki vagyok – mosolyogtam.

- A szart, én látom az igazi neved és azt is, hogy meddig fogsz élni – vigyorgott a képembe.

- Aha, értem – szinte sejtettem, hogy ez lesz de remélem nem fogja elmondani Light-nak.

- Ugye nem mondod el Light-nak? – adtam hangot a gondolataimnak, és leültem az ágyra megfelelő távolságra tőle.

- Nem attól ne félj, ha csak nem szeretné a halálisten szemét, de akkor nekem kell adni a fél életét – dörgölte össze a két tenyerét gonoszan vigyorogva.

Ekkor nyílt ki az ajtó és Light lépett be. Először rám nézett, majd a kezemben lévő füzetre.

-Te hülye vagy? - rohant oda hozzám, kikapta a kezemből a tárgyat, és visszarakta a helyére.

Elkezdett rámolni meg csapkodni majd kirohant a szobából.

-Most megsértődött ám rád – nevetett az az isten nem teremtette lény.

- Én most utána megyek – rohantam ki az ajtón, de egy mondat megcsapta a fülem.

- Buzúljatok csak – ordította utánam az a szörny.

Olyan gyorsan futottam, ahogy csak lehetett.

Egy park padján rá is találtam szerelmemre, leültem mellé, de egyikőnk se szólalt meg.

 Végül én törtem meg a csendet.

- Sajnálom, csak látni akartam milyen a halálistened – suttogtam.

Közelebb csúsztam és megöleltem, de örömömre nem húzódott el, sőt visszaölelt.

- Nem semmi baj, én is hibás voltam. Túlreagáltam ezt az egészet - puszilta meg a fejem tetejét.

Nem tudom, mit csináljak, annyira szeretem, de ha nem csukatom börtönbe, akkor a híres L népszerűségének vége.

- Min gondolkozol? – nézett le rám egy mosollyal az arcán.

Nem akartam neki hazudni, de az igazat se akartam elmondani.

Felnéztem rá a mellkasáról és megcsókoltam, de arra nem számítottam, hogy a kettős érzelmek miatt kicsordulnak a könnyeim. Éreztem, ahogy elhúzódik tőlem és bele néz könnyes szemeimbe.

- Miért sírsz? – simogatta meg az arcomat.

- Nem tudom mit tegyek – zokogtam fel.